autokozmetikuskepzes1005

Lezajlott hatodik autókozmetikus képzésünk – Zsolt az egyéni képzést választotta

2025. október 10-én ismét egy újabb autókozmetikus képzés zajlott le nálunk, ezúttal Zsolt részvételével. Zsolt már több éve érdeklődik a szakma iránt, és bár az élet többször is akadályokat gördített elé, most végre elérkezett az idő, hogy megtegye az első komoly lépést.

Az Alap Környezetbarát Autókozmetikai képzésre jelentkezett, mert célja az volt, hogy professzionális szinten is elsajátítsa a vízmentes autótisztítás és az alap külső-belső autóápolás technológiáját.

Miért döntött az egyéni képzés mellett?

Zsolt nem először ült tanteremben: korábban már több tömeges képzésen is részt vett. Azonban azt tapasztalta, hogy a nagy létszámú, 8–10 fős oktatások sokszor felszínesek, és nem adnak lehetőséget a valóban személyre szabott tudás megszerzésére.

Ezért most kifejezetten az egyéni oktatást választotta, ami számos előnyt nyújt:

  • Minden figyelem a résztvevőre irányul – nincs kapkodás, nincs elmaradt kérdés.

  • Személyes tempóban lehet haladni – így minden lépés teljesen érthetővé válik.

  • Azonnali válaszok és visszajelzések – a gyakorlati feladatok közben is.

  • Valódi gyakorlati tapasztalat – nem csak bemutatót lát a résztvevő, hanem ő maga végzi a munkát.

  • Testreszabott tudás – a résztvevő érdeklődése és tervei alapján alakítható a hangsúly.

Ez az élmény megerősítette Zsoltot abban, hogy az egyéni képzés sokkal hatékonyabb és eredményesebb, mint a tömeges formák.

Miért fontos volt Zsoltnak a környezetbarát autókozmetika?

Zsolt már több mint 5 éve gondolkodik saját autókozmetika indításán. A rengeteg átgondolt terv és halogatott lehetőség után most végre valóban megtette a kezdőlépést. A vízmentes, környezetbarát autóápolás különösen felkeltette az érdeklődését, hiszen tudta, hogy ez a jövő iránya: kevesebb vízfelhasználás, fenntartható megoldások és professzionális eredmény.

Már a képzés előtt is követte a CCA-Cleancar Autóápolás videóit és anyagait, így tisztában volt azzal, hogy ez a rendszer valóban működik. A személyes oktatáson pedig saját szemével látta és saját kezével tapasztalta meg, hogy a módszer egyszerre gyors, hatékony és gazdaságos.

A gyakorlati képzés tapasztalatai

Az oktatás során Zsolt aktívan részt vett minden munkafolyamatban. Külső és belső tisztítási technikákat gyakorolt, megismerkedett a speciális szennyeződések eltávolításának módszereivel, és megtanulta, hogyan kell precízen, mégis hatékonyan elvégezni a teljes folyamatot.

A képzés végére nemcsak magabiztosabb lett, hanem megerősödött benne az elhatározás is: szeretne továbblépni, és akár vállalkozásként is komolyan foglalkozni az autókozmetikával.

A jövő lehetőségei

Zsolt a nap végén úgy nyilatkozott, hogy a képzés minden elvárását felülmúlta. A személyes figyelem, a részletes magyarázatok és a gyakorlatban is azonnal használható tudás arra ösztönözték, hogy újra komolyan tervezzen az autókozmetikai vállalkozás indításával.

Nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy a későbbiekben csatlakozzon a CCA-Cleancar Autóápolás franchise rendszeréhez, hiszen most már testközelből is megbizonyosodott arról, hogy ez a rendszer hatékonyan és fenntarthatóan működik.

Te is szeretnél hasonló élményt?

Ha szeretnéd te is elsajátítani a vízmentes, környezetbarát autókozmetika alapjait, és egyéni képzés keretében, személyre szabott figyelemmel tanulnál, akkor válaszd az Alap Környezetbarát Autókozmetikai képzést!

📌 Látogass el a www.autokozmetikuskepzes.hu oldalra, válaszd ki a neked megfelelő csomagot, és töltsd ki a jelentkezési űrlapot az egyéni, személyes képzésünkre!

Bővitett Környezetbarát Autókozmetikai képzés

Időtartam: 1 nap (egyéni képzés)
Bruttó ár:  249.000 Ft
Tanúsítvány: CCA Certified Medium Eco Detailer

Ez a képzés azoknak szól, akik az alapoktól, de fenntartható szemlélettel akarnak indulni és szeretnének több keresett szolgáltatást is megtanulni, amivel növelhetik a tudásuk és a bevételük is. A Bővített képzés tartalmazza az Alap képzés tananyagát is.

Tudás, amivel nemcsak hatékonyan, hanem felelősségteljesen is dolgozhatsz.

Amit megtanulsz:

  • Alap környezetbarát autókozmetika képzés minden tananyaga + az alábbiak:
  • Kárpit tisztítás és fertőtlenítés – kárpit mélytisztítás technológiájának, eljárásainak megismerése és alkalmazása.
  • Fényszóró polírozás – fényszóró külső felületének (sárgulás, mattulás) biztonságos és szakszerű csiszolásának és polírozásának elsajátítása.

Ajándék: anyag és eszköz ajánló lista + egyszeri konzultációs lehetőség fél éven belül

Kinek ajánlott? kezdőknek, haladóknak, zöld szemléletű szolgáltatóknak, flotta-takarítóknak

Kombinált Képzés: Polírozás + Bevonat

Időtartam: 3 nap (egyéni képzés)
Bruttó ár: 599 000 Ft
Tanúsítvány: 2 külön modul: Paint Correction + Coating Installer

Ez a kombinált képzés ideális annak, aki prémium szolgáltatási csomagokat akar nyújtani – a fényezés korrekciójától a védelemig.

Tartalmazza:

  • 2 nap teljes polírozási tematika
  • 1 nap teljes bevonat felvitel + ügyfélkezelés
  • 2 tanúsítvány, 1 tréner
  • Teljes egyéni oktatás és figyelem, egyetlen autóval, egyedi eszközökkel

 

Ajándékcsomag: polírozási ajánlatsablon + bevonat karbantartási útmutató

Bevonat Telepítő Képzés

Időtartam: 1 nap (egyéni képzés)
Bruttó ár: 149.000 Ft
Tanúsítvány: CCA Certified Coating Installer

Ez a képzés egy teljes nap alatt megtanít a prémium bevonatok szakszerű és hibamentes felvitelére – olyan szintre, amiért már komoly összeget kérhetsz el egy autóért. Legalább a képzését.

Amit megtanulsz:

  • Kerámia, grafén és egyéb bevonatok tulajdonságai – mikor melyiket érdemes ajánlani
  • Felületelőkészítés lépésről lépésre – polírozás utáni zsírtalanítás, időzítés, mikroszálas használat
  • Felvitel technikája – tempó, átfedés, fénybeállítás, párolgási idők kezelése
  • Gyakorlás valós karosszériaelemen – tréneri kontrollal
  • Kiegészítő bevonatok használata – üveg, felni, műanyag, lámpák
  • Ügyfél edukáció, karbantartási útmutató, upsell lehetőségek

 

Ajándék: utóápolási útmutató sablon, bevonat-értékesítési segédlet
Kinek ajánlott? polírozási alapismeretekkel rendelkező autókozmetikusoknak

Polírozás – Professzionális Paint Correction Képzés

Időtartam: 2 nap (egyéni képzés)
Bruttó ár: 499.000 Ft
Tanúsítvány: CCA Certified Paint Correction Specialist

Ez a képzés valódi tudást ad, amivel prémium szolgáltatást nyújthatsz – hibajavítás, fényezésdiagnosztika, többlépéses polírozás valódi autókon.


Nem demószépség, nem „húzogatjuk a gépet” és nem 10-en esnek neki egy autónak – hanem megérted, mit miért és hogyan.

Amit megtanulsz:

  • Fényezésismeret – rétegvastagság-mérés, típusok, hibák felismerése (karc, hologram, oxidáció)
  • Géptípusok és pad-rendszerek – rotációs, DA, hibrid gépek helyes használata, pad és paszta párosítások
  • Egy- és többkörös polírozás – mikor mit érdemes, hogyan tervezd meg a munkamenetet
  • Finiselés, hologram eltávolítás – tökéletes, csíkmentes befejezés
  • Élek, műanyag részek, nehezen hozzáférhető felületek kezelése
  • Teljes polírozási folyamat gyakorlata demó autón – tréneri felügyelettel

 

Ajándék: polírozási napló, polírozási ajánlatsablon, utólagos online konzultáció
Kinek ajánlott? gyakorló autókozmetikusoknak, prémium szolgáltatásra törekvőknek